Hírek

Újabb nemzetközi együttműködési megállapodást kötöttünk

Szövetségünk, valamint a szerbiai Vámügynökségek és Vámügynökök Nemzeti Szövetsége (NA) 2023. január 24-én együttműködési megállapodást írt alá Szegeden.

A NAV Csanád-Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának épületében megrendezett ünnepélyes aláíráson Dr. Berényi János elnök Úr méltatta az együttműködés jelentőségét, hiszen az évekkel ezelőtt a Dél-Alföldi Adó- és Vámkonferencián megálmodott elképzelések ezzel a megállapodással valóra váltak. A partnerek célja a két szövetség közötti szakmai együttműködés erősítése, az üzleti és a szakmai ismeretek kölcsönös bővítése és tájékoztatása. Igény szerint szakmai fórumok és konferenciák szervezése, az aláíró szervezeteken keresztül a tagvállalatok szakmai támogatása.

A szerbiai Vámügynökségek és Vámügynökök Nemzeti Szövetségének (NA) nevében Slavoljub Jevtić Elnök Úr megnyitóbeszédében szövetségük bemutatását követően szintén kiemelte a vámszakmai szervezetek együttműködésének fontosságát, a képzéseket, a tagvállalatok szakmai színvonalának emelését, illetve a folyamatos szakmai tapasztalatcseréket nem csak a szakmai szervezetek, hanem a két ország vámszervezetei között is.

A NAV Központi Irányítás képviseletében résztvevő Tóth Gábor Vám Főosztályvezető-helyettes Úr, valamint az ünnepségnek helyet adó Dr. Makó András Igazgató Úr gratulált a két szakmai szervezet együttműködési megállapodásához, a megfogalmazott célok elérésében támogatásukról biztosították a feleket. Igényként fogalmazódott meg, hogy a NAV előtt álló fontos feladatokban számítanak a szakmai szervezetek együttműködésére és támogatására.

Dr. Csonka Péter a VJASZSZ területi képviselője hozzászólásában, azért tartotta fontosnak a megállapodást, mert az nemcsak a szövetség tagjainak, hanem a régió kereskedelemmel foglalkozó vállalkozói részére is számos lehetőséget nyújt versenyhelyzetük javítása mellett.

Hafuzi Avnija Képviselőtársunk, szövetségünk balkán tagozatának magyarországi képviselője hozzászólásában hangsúlyozta, hogy jelen megállapodás nagy jelentőséggel bír,  szövetségünk több éves előkészítő munkájának eredménye, mellyel kapcsolatban köszönetet mondott Bók Mihály Főtanácsadó Úrnak és Varga Szilveszter Úrnak, szövetségünk balkán tagozata szerbiai képviselőjének az elvégzett áldozatos munkájukért.

Az együttműködés aláírásának egyik sarkalatos pontja, hogy az együttműködő felek hozzájáruljanak az adóbevételek növeléséhez, a munkahelyek megtartásához, a határátlépések gyorsításához, a jogkövető magatartás erősítéséhez úgy, hogy az aláíró feleket képviselő vállalkozói réteg versenyhelyzetét erősítsük országoktól függetlenül.

Szepesi Sándor

főtitkár