Hírek

Elismerések a VI. Debreceni Adó- és Vámkonferencián

Szövetségünk és a NAV Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságaival közösen idén 6. alkalommal rendezte meg Debrecenben a hagyományos Nemzetközi Adó- és Vámkonferenciáját.

A szlovák, az ukrán és a román adó és vám szakterület maga szintű szakértő vezetői mellett – akik közül többen előadást is tartottak – , több mint 80 hazai gazdálkodó képviseltette magát, a két napos rendezvényen résztvevők száma pedig megközelítette a 200 főt. A színes szakmai program a megnyitóbeszédet követően ünnepélyes elismerések átadásával kezdődött. Szövetségünk Elnöksége a konferenciák megrendezéséhez nyújtott példaértékű szakmai támogatásért Szent Máté Díjat adományozott Sinkáné Dr. Csendes Ágnes Adóügyi Szakfőigazgató Asszonynak és Veres István László Úrnak  a NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóság Igazgatójának, valamint PRO TELONIUM Díjat Fodor Ferenc Képviselőtársunknak, a Biorobotok Kft. Ügyvezető Igazgatójának.

A szakmai rendezvényünk sajtóvisszhangja az alábbi linkeken olvasható, a konferencia képei megtekinthetők a galériában is.

http://www.haon.hu/nav-konferencia-debrecen/3789815/amp

https://www.nool.hu/gazdasag/hazai-gazdasag/miniszteri-biztos-nav-felkeszul-digitalis-jovore-2164035/

https://hirlevel.egov.hu/2018/03/10/nav-2-0-az-ado-es-vamhatosag-felkeszul-a-digitalis-jovore/

http://denagy.hu/2018/03/08/nemzetkozi-ado-es-vamkonferencia-debrecenben/